Vitai Ildikó

„Játszottam, amit a fülem elfogadott, meg amit a kezemmel meg tudtam oldani.”

Vitai Ildikó, 2022 (© fotó: Török Máté)

Vitai Ildikó Budapesten élő verséneklő előadóművész, aki országos ismertségre gyermekműsorai, valamint az 1970-es '80-as években készült televíziós ifjúsági műsorok által tett szert. Állandó közreműködője volt a Cimbora, a Pengető, a Családi kör, a Fiatal költők - új versek" című műsoroknak. Többek között közös műsora volt unokatestvérével, Sinkovits Imrével és Gombos Katalinnal is.

Török Máté: - 1938-ban születtél, s ebben a lakásban, ahol most találkoztunk, nevelkedtél. Mindig itt laktál?

Vitai Ildikó: - A legtöbbet igen, ebben a lakásban éltem, de amikor férjhez mentem, néhány évig Egerben, Kaposváron éltem, de aztán valahogy mindig ide hozott vissza az élet. A szüleim a közös életüket Kispesten kezdték, de később itt, a MÁV-telepen kapták meg ezt a lakást, s a születésemkor már itt laktak. Édesanyám, Sinkovits Ilona, aki házasságkötése előtt Körmenden élt, édesapám Vitai Vendel gépészmérnök volt. Sinkovits Imre édesanyám testvérének a gyereke, így mi elsőfokú unokatestvérek voltunk.

Sinkovits Ilona egy csoportképen az 1920-as években

forrás: Vitai Ildikó archívuma

T.M.: - Két testvéred közül sajnos csak egy nőtt fel. Te vagy a legkisebb hármatok közül?

V.I.: - Igen, Imre testvérem 9 hetes korában, egy orvosi műhiba következtében sajnos meghalt. Hat évvel később született Attila, aki római katolikus pap lett, majd utána én. Sajnos édesapámat is korán elvesztettük, s tizennégy éves koromtól kezdve édesanyám nevelt bennünket.

T.M.: - Attila testvéred sokáig itt a közelben, a Budapest Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Templom plébánosa volt. Közeli volt végig a kapcsolatotok?

V.I.: - Igen, miután elvégezte érettségi után az Iparművészeti Főiskolát, megkapta papi elhívását. A teológia elvégzése után Kiskunmajsán kezdte papi pályáját, de később ide, a közelbe került, s az utolsó huszonöt évben itt élt.

Vitai Ildikó és Vitai Attila, 1997

forrás: Vitai Ildikó archívuma

T.M.: - Ahogy egy korábbi interjúban olvastam, diákként se kellett buszra szállni, hiszen ide a közelbe jártál még gimnáziumba is.

V.I.: - Igen. Elemi iskolám a XV. kerületi Szent Korona úti iskola volt, ahova 1945 és 1952 között jártam. Egyik nagyszerű tanárunk, Irsai Nándor, aki rajzot és mértant tanított, de egyben zenész is volt. Ő volt, aki az osztályunk jól éneklő lányaiból egy vokál-együttest alakított, s négy-öt szólamban énekeltünk divatos slágereket, magyar és külföldi ismert számokat. Sokat szerepeltünk, mint a "MÁV-telepi Általános Iskola Ének Ötös" együttese. Később, zenei életemben ez a vokálozás meghatározó volt.

Az általános iskola elvégzése után a Dózsa György Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ami szintén itt volt a közelben.

T.M.: - A középiskolai tanulmányaid alatt mi történt a vokál-együttessel?

V.I.: - Az általános iskola után a formációnk még egy ideig életben maradt, de Irsai tanár úr helyett egy rádiós, zenei szakember kezei alá kerültünk, akivel számos rádiós reklámot készítettünk el. Az 1956-os forradalom idején, amikor érettségiztem, a vokál-együttesünk felbomlott.

T.M.: - Hogyan folytatódott érettségi után a zenei pályád?

V.I.: - Sajnos már érettségi előtt édesapámat elvesztettük, így a családunk anyagilag is nehéz helyzetbe került. Ahol apám műszaki főtanácsos volt, ott kapott állást utána édesanyám az üzemi konyhán, de érettségi után nekem is el kellett mennem dolgozni. Egy szomszédunk segítségével az IBUSZ-nál (Szerk.: Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és Szállítási Rt. Utazási Iroda) kaptam munkát, ahol elindultam a ranglétrán, s viszonylag sok tanfolyamot elvégezve számos munkakört betöltöttem az ott eltöltött tizenöt év alatt.

T.M.: - A vokál együttes után az IBUSZ-nál dolgozva hogyan kezdted el a gitározást, hogyan születtek az első dalaid?

V.I.: - A vokál mellett zongorázni tanultam Sági Erzsike magántanár segítségével, de egy idő után sajnos elvitték otthonról a kölcsönkapott zongorát és hangszer nélkül maradtam, pedig akkorra már saját dalokat írtam saját szöveggel. 1956 végén, amikor már újra járt a villamos, egy alkalommal összetalálkoztam Varga Tibor színésszel, aki később a férjem lett. Miután elpanaszoltam neki a hangszerhiányomat, bevitt a színházba, s összeismertetett Mária nénivel, Varga Istvánnéval, aki gitározást tanított… Később ő lett a legjobb barátnőm, általa kezdtem el gitártanulmányaimat, ami akkoriban egyáltalán nem volt még divatos hangszer. Viszonylag hamar Carulli etűdöket kezdtem már játszani, s saját örömömre elkezdtem rájuk és saját dallamokra Weöres Sándor verseket énekelni. Mária néni volt, aki a gitározás mellett zeneelméletet, összhangzattant, szolfézst is tanított, s ő volt a saját dalaimnak első hallgatója is.

T.M.: - Az IBUSZ-os munkád mellett tanultad a zenét, írtad a saját dalaidat. Hogyan ismertek meg? Hogyan indult a szóló karriered?

V.I.: - Ez egy érdekes történet. Érettségi után hamar férjhez mentem, megszületett Rita lányunk, majd el is váltam, de az IBUSZ-ban dolgozva, otthon dalokat írva, sokszor éreztem, hogy nem vagyok jól lelkileg. Ez testileg is megnyilvánult fejfájásban, lumbágóban, s ezt a munkahelyemen is látták, tudták. Egy alkalommal, munka közben megkeresett egy hölgy, Bárdos Anni, hogy megkérdezze, miért van rossz kedvem. Az egész életemet ugyan nem mondtam el neki, de azt igen, hogy gitározgatok, s nagyon örülnék annak, ha valahol lehetne zenélni, énekelni. Kiderült, hogy ő színész, s beajánlott a Szilfa utcai Közösségi Házban működő Metró Színpad névre hallgató társaságba, amit akkoriban Mészáros Tamás újságíró vezetett. Mikor először elmentem, furcsán néztek rám, de miután eljátszottam első dalomat, nagyon megtetszettem nekik. Mészáros Tamás volt, aki ezek után megkérdezte, hogy nincs-e kedvem költők által írt verseket megzenésíteni. Bár korábban a Carulli-etűdökhöz énekeltem Weöres Sándor sorokat, de alapvetően nem tudtam erről a lehetőségről, hogy ilyet is lehet csinálni. Azt mondtam, próbáljuk meg! Kaptam köteteket, verseket, s meg is zenésítettem párat közülük. Így kezdődött…

T.M.: - Ezek után rögtön elindult a zenei pálya?

V.I.: - Igen, hamar felgyorsultak az események. A Kapás utcai pinceszínházban nemsokkal később irodalmi estet készítettünk, amiben én már a saját megzenésítéseimet énekeltem, míg a többiek szavalták a verseket. Ez 1969 körül volt.

T.M.: - Izgultál az első, nagyobb közönség előtt tartott előadáson?

V.I.: - Egyáltalán nem izgultam, boldog voltam, hogy ezt csinálhatom. Ettől kezdve párhuzamosan futott az életem az IBUSZ-ban és a színpadon. Nagyon jól esett, hogy szeretnek, s hogy szeretik, amit én tudok.

T.M.: Sinkovits Imre elsőfokú unokatestvére vagy, s vele és a feleségével közös műsoraitok is voltak. Hogy kezdődött a közös munka?

V.I.: Valahogy híre ment annak, hogy verseket zenésítek meg és adok elő, s egyre többen megkerestek azzal, hogy működjek közre egy-egy műsorban. A legtöbb felkérést Bencze Zsuzsa és Domonkos Imre szervezte különböző előadókkal, de felkeltették Imréék érdeklődését is a dalaim. Megkerestek, hogy nincs-e kedvem közös műsort készíteni. A szervezést és a műsor szerkesztését főleg Kati (Szerk.: Gombos Katalin) csinálta, s így készült el a Petőfiről szóló Petőfi családi album című műsorunk, amit nagyon sok helyen adtunk elő.

T.M.: Szemes Marival is elkészült a Ki hogyan szeret című műsorotok, amivel szintén beutaztátok az országot. Kivel volt még közös előadásod?

V.I.: Többek között Fodor Tamással, Koncz Gáborral, Nagy Attillával, Béres Ilonával, Kovács Istvánnal. Egyre több dalt és versmegzenésítést írtam. 1972-ben letettem a Filharmóniai vizsgát, s megkaptam a hivatalos előadóművészi működési engedélyemet. Egyre többet játszottam, s el kellett gondolkoznom, hogy az IBUSZ-os munkámat hogyan fogom tudni összeegyeztetni a zenéléssel.

T.M.: Sikerült?

V.I.: A zenélés mellett döntöttem, bár az irodai főnököm nagyon féltett az előadói pályától, amikor felmondtam.

T.M.: Abban az időben másként működött a lemezkiadás, mint manapság. Csak a Hungaroton jelenthetett meg zenei albumot. Neked több lemezed is elkészült az 1989-es változásokig. Ki keresett meg a Hungarotontól?

V.I.: Nekem nem volt még akkoriban telefonon, de a volt férjemnek és az új családjának igen. Azt a számot adtam meg eleinte, s ott kerestek, ha hívni szerettek volna valahová. Így ezen a számon keresztül vette fel velem a kapcsolatot Tóth Attila a Hungarotontól is, aki az irodalmi kiadványokért volt felelős, s akiről később kiderült, hogy a testvérem osztálytársa volt a Szent István Gimnáziumban. Ő állt elő az ötlettel először, hogy állítsak össze egy verses lemezt, ami végül meg is született. Ebben az időben párhuzamosan Szabó Márta is megkeresett, hogy működjek közre egy olyan gyerekműsorban, ahol színészek szavalják ugyanazokat a verseket, amiket én megzenésítve eléneklek. Így kezdődött a Pengető című televíziós műsor, amiben egyébként már a lányom, Rita is elkezdett velem énekelni. Ezekből a dalokból született meg a Pengető című, első kislemezem a Hungarotonnál.

Az MTV Időfa című tévéfilmjének forgatása.

Gitárral Vitai Ildikó, mögötte Vallai Péter színművész, 1973

forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság (Fortepan 56266)

T.M.: - A lányod hogyan élte meg gyerekként, hogy ennyit utaztál?

V.I.: - Szerető közegben volt akkor is, ha én nem voltam otthon, mert Édesanyám volt vele, aki nagyon sokat segített abban, hogy én zenélhessek.

T.M.: A Mesebeli madár volt az első nagylemezed, ami 1980-ban jelent meg a Hungarotonnál. Kik játszottak még rajta?

V.I.: - Nagyon örültem, amikor megkaptam Tóth Atillától a felkérést a nagylemezre. A kérés az volt csupán, hogy ne egy szál gitárral énekeljek, hanem hangszerelt dalok legyenek a felvételeken. Így ismertem meg számos remek zenészt. Többek között Márta István, Novák János, Kecskeméti Gábor muzsikál a lemezen, s ők is hangszerelték a dalokat. Venczel Vera és Végvári Tamás színészek is közreműködtek a Mesebeli madár című lemezen, mint versmondók, s a lányom is énekel rajta.

Varga Rita és fia, Guttin Dávid, 1991

forrás: Vitai Ildikó archívuma

T.M.: Még két nagylemezed jelent meg a Hungaroton kiadásában, 1984-ben a Kóc, Kóc, Csupa Kóc és 1989-ben a Ibolyatakaró. Utána miért nem lett több?

V.I.: Megváltozott a világ 1989 után. A későbbi lemezeim már magánkiadásban jelentek meg, de a fellépéseim száma is drasztikusan visszaesett a rendszerváltás után, mert élő, kisebb közönségszámú estekre nem volt pénz. Az irodalmi estek, klubok szinte teljesen megszűntek.

T.M.: - Mint verséneklő, előadóművész mit csináltál, hogyan egzisztáltál?

V.I.: - Elkezdtem óvodákba járni előadni, s egy új világ nyílt meg. Anyagiakat tekintve persze nem ugyanaz volt, mint korábban, de egyre több intézménybe jártam zenélni, s ezek a tiszteletdíjak segítették az otthoni költségvetést. Az 1990-es évek közepétől pedig már nyugdíjas lettem, ami havi bevételt jelentett.

T.M.: - Sok előadót ismerek, akik az aktív éveik alatt nem foglalkoztak a nyugdíj lehetőségével, keveset fizettek be maguknak az állami kasszába, s a nyugdíjkorhatárnál szembesültek a ténnyel, hogy mennyire kevés lett a kiszámolt összeg. Nálad ez hogy volt?

V.I.: - Sajnos én is ebben a cipőben járok a mai napig… De nemrégen kaptam némi művészjáradékot, amiért nagyon hálás vagyok.

T.M.: - Sokáig jártál énekelni a lányoddal, Ritával, de sajnos egy idő után már nem tudott veled tartani. Lehet erről beszélni, hogy miért?

V.I.: - Rita már fiatalon a Rock Színház tagja lett, nagyon jó hangja volt, s egy idő után egy nemzetközi produkcióba szerződött Salzburgba, ahova idény-jellegűen járt. Ott egy helyi férfiba szerelmes lett, akivel évekig ápolta a kapcsolatukat, majd végül szétváltak. Talán ekkor kezdődött az ő alkohol-betegsége…

T.M.: - Ritának volt egy fia, Dávid, akit te neveltél, amikor ő Salzburgban dolgozott?

V.I.: - Igen. Úgy voltam én az ő fiával, ahogy édesanyám volt Ritával gyerekként, amikor én jártam sokat fellépni… Sajnos Dávid meghalt 2015-ben, s ettől még rosszabb állapotba került Rita, s végül 2018-ban ő is meghalt.

Vitai Ildikó unokájával, Dáviddal, 1987

forrás: Vitai Ildikó archívuma

T.M.: - Nagyon nehéz idő lehetett ez neked, ráadásul a bátyád, Attila is 2018-ban hunyt el. Hogyan élted ezt túl úgy, hogy ráadásul a világjárvány még be is zárt a lakásodba?

V.I.: - Nagyon nehéz volt, s ma szinte senkim se él, aki igazán fontos volt nekem. Az utolsó lemezemet, az Unokám és én-t Dáviddal közösen énekeltem fel… A haláluk után újra egyre többször a kezembe kerül a gitár, bár már alig vannak fellépéseim. Mindig szerettem egyedül lenni, de nem így...

T.M.: - Szalóki Ágival volt 2011-2012-ben néhány közös fellépésetek. Hogy alakultak ki azok a műsorok?

V.I.: - Ági keresett meg az ötlettel, mondván, ő gyerekként nagyon sokat hallgatta a dalaimat, főleg az Ó, ha cinke volnék címűt, s neki fontos lenne, hogy csináljunk valamit közösen. Néhány előadás végül meg is született. Ági koncertjein működtem közre és együtt énekeltünk el néhány dalomat.

T.M.: - Említetted korábban, hogy tanultál gitározni, tanultál zongorázni, de a versek megzenésítésében ki segített? Teljesen ösztönösen érezted az akkordfűzéseket, a dallamvezetést?

V.I.: - Igen, azt nem tanította senki. Játszottam, amit a fülem elfogadott, meg amit a kezemmel meg tudtam oldani. Ha hallottam a rádióban egy nekem tetsző harmóniafűzést, akkor azt megkerestem. A verseket, amiket megzenésítettem a legtöbb esetben kapott versekből válogattam ki aszerint, hogy melyik szól hozzám.

T.M.: - Mi volt a legemlékezetesebb külföldi utad a pályád során?

V.I.: - A legtöbbet Magyarországon léptem fel, de több országba eljutottam a zene segítségével. Talán az egyik legmeglepőbb meghívásom Mongóliába szólított. 1972-ben, miután megkaptam a működési engedélyemet, behívattak az ORI-ba (Szerk.: Országos Rendező Iroda), s megkérdezték, van-e kedvem elmenni Ulánbátorba, a Szocialista Országok Könnyűzenei Fesztiválján szerepelni. Volt. Az indulás előtti estén írtam meg az egyik dalt, a Dal a földhöz és a szélhez címűt, amit ott játszottam el először, s azóta számtalanszor. Nagyon jól jött ki, hogy míg a legtöbben jó hangos dalokat hoztak oda, én egy szál gitárral énekeltem.

Vitai Ildikó az 1970-es években

forrás: Vitai Ildikó archívuma

T.M.: - A nevedet sokszor gyerekdalokhoz kötik. Te miként gondolkozol a gyermek költészetről?

V.I.: - Weöres Sándorból táplálkozott a legtöbb gyerekműsorom anyaga, aki szerint nincs gyerek és felnőtt vers között különbség. Ezt vallom én is.

T.M.: - Számos felnőttműsort is összeállítottál, de az ott megszólaló dalok közül a mai napig sok nem jelent meg lemezen.

V.I.: - Igen, a médiában ez a műfaj nem volt annyira népszerű, de Petőfitől napjainkig, a Nyugatosok és a kortárs költőktől sok verset zenésítettem meg.

T.M.: - Idén, 2022 nyarán a helyi Székely Műhely zenekarral volt egy közös, teltházas fellépésetek. Volt olyan dal a műsorban, amit lemezen eddig nem hallhatott a közönség?

V.I.: - Olyan dalokat választottam arra a koncertre, ami a hangom állapotának megfelelő. Mostanában nagy kanállal kaptam az egyedüllétet és pár éve arra gondoltam, hogy megéneklem, mit jelent számomra az a lakás, amiben élek. Többek között ez a dal is elhangzott azon az estén.

Vitai Ildikó, 2022 (© fotó: Török Máté)

T.M.: - Milyen terveid vannak mostanában?

V.I.: - Igazából oda megyek, ahova hívnak, de koromból fakadóan nem tervezek előre, bár nagy álmom, hogy egy néhány évtizede megírt Bambi musicalem színpadra kerüljön.

T.M.: - További jó egészséget kívánok! Köszönöm a beszélgetést!

(A beszélgetés ideje: Budapest XV., 2022. szeptember 29. Köszönöm a szöveg lektorálását Vitai Ildikónak!)

#versének #verséneklő #dalszerző #VitaiIldiko #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté