Rozs Tamás

„A fisz az mindenhol fisz"

Rozs Tamás, 2022 (© fotó: Török Máté)

Zenész (csellista-énekes), zeneszerző, zenetanár, zeneterapeuta. A Csokonai- és Magyar Örökség-díjas Szélkiáltó együttes tagja.

Török Máté: - Ha jól tudom, te vagy az egyetlen a Pécshez köthető Szélkiáltóban, aki valóban Pécsről származik.

Rozs Tamás: - Igen, valóban így van. Tulajdonképpen én féltükének mondhatom magam. Tükének nevezik azt, akinek a nagyszülei is pécsiek voltak, s ráadásul szőlőjük is volt. A szőlőtőkéből jött a tüke. Szóval én amolyan féltüke vagyok, mert bár a nagyszüleim is pécsiek, de szőlőnk nem volt. Ott végeztem már az általános iskolát is, a zenélést is ott kezdtem.

T.M.: - A családodban volt muzsikus?

R.T.: - Édesanyám hobbi szinten zongorázott egészen időskoráig, apukám pedig a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának zenekarában volt dobos még az 1930-as években, ahol később a testvéreim és magam is végeztük a középiskolai tanulmányainkat, amikor nem egyházi fenntartás alatt állt az intézmény. Egyébként édesanyám könyvelő volt, édesapám a pécsi bőrgyárban dolgozott, s később elvégezve a jogi kart, az OTP-be (Szerk.: Országos Takarékpénztár) került.

T.M.: - Van egy nővéred és egy bátyád. Ők mivel foglalkoznak?

R.T.: - Bátyám történész, s többek között a Mecseki Láthatatlanokat (Szerk.: fegyveres szabadságharcos csoport, mely az 1956-os forradalom leverése után még hetekig ellenállt a Mecsek hegyeiben rejtőzve) kutatta, nővérem pedig tanító és fejlesztő pedagógus. Mivel mind a ketten több, mint 10 évvel idősebbek nálam, már nyugdíjasok, de a mai napig aktívak.

T.M.: - Mi volt az első hangszered, amit tanultál, és mikor kezdted el a tanulmányaidat?

R.T.: - Cselló volt az első hangszerem, s elég későn, általános iskola harmadik osztályában kezdtem el rajta tanulni. Nálunk inkább a polgári neveltetés része volt a zenetanulás, ugyanúgy, mint a sport. Nagyon szerettem pingpongozni is a csellózás mellett, de egy alkalommal választás elé állított az edzőm, s én a gordonka mellett döntöttem.

T.M.: - A gitáron való muzsikálást egyedül kezdted el tanulni?

R.T.: - Igen, teljesen autodidakta módon, osztálytársamtól tanulva lettem tábortűzi gitáros a gimiben, de közben elkezdtem már saját dalokat is írni, s az első megzenésítéseim József Attila verseire történtek.

T.M.: - A gimnáziumi évek alatt volt már saját zenekarod?

R.T.: - Igen. A Nagy Lajos Gimnáziumban megalapítottuk a Barokk Zenés Triót, amivel rögtön a megalakulás után a Helikonon első díjat nyertünk, ami nagy elismerés volt akkoriban. De énekeltem a gimnázium férfi vokál együttesében és a vonós zenekarában is csellóztam.

T.M.: - A Helikon egy kétévente megrendezett középiskolás Ki mit tud? volt Keszthelyen. Miért választottátok a Barokk nevet? Barokk muzsikát játszottatok?

R.T.: Volt egy alap barokk szekvencia témám (Szerk.: A zenei szekvencia egy szerkesztési mód: egy rövid zenei részlet többször ismétlődik a hangsor egymás utáni fokain), s ezután adtuk a nevet, de már énekeltünk verseket is. Az énekesünk Elmer Felícia volt, s harmadikként (Vár)nagy Zoltán muzsikált benne, aki később színész lett, s aki sajnos 35 évesen meghalt. Zoli balkezes gitárosként, én pedig csellóval, gitárral erősítettem a formációt. Emlékszem, hogy amikor megnyertük ezt a bizonyos Helikon arany-díjat, akkor az énektanárom nem igazán volt büszke ránk, inkább irigykedett, tán mert saját kútfőből alkottunk. Ez a hozzáállás egy életre megtanított, hogyan ne viselkedjek később a saját tanítványaimmal.

T.M.: - 1979-ben végeztél a gimnáziumban, de a Szélkiáltóba csak 1982-be kerültél. Mi történt veled ebben a három évben?

R.T.: - Tengerész szerettem volna lenni, s fel is vettek a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karára, Hajózási Főiskolai Szakra, amely képzésben volt egy év dunai hajózási gyakorlat. Ebben a gyakorlati évben átértékeltem a döntésemet, s végül otthagytam az iskolát. Ezt a tendenciát a későbbiekben is folytattam, mert összesen három iskolát nem fejeztem be, de hármat el is végeztem.

T.M.: - Ezeket az állomásokat részletesebben is kifejted?

R.T.: - A hajózás után Budapesten plakátragasztó lettem, majd amikor apukám 1981-ben meghalt, visszamentem az egyedül maradt édesanyámhoz Pécsre, s magyar-ének szakra bekerültem a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karára, amit el is végeztem. Párhuzamosan már játszottam a Szélkiáltóban is. Amikor kiderült számomra, hogy a Szélkiáltó nem lesz olyan együttes, ami teljes állásban megélést biztosít, felvételiztem Budapesten a Jazz tanszakra ének szakra, s fel is vettek. Mivel akkor már harminc felett voltam és volt már egy diplomám, máshogy láttam az oktatást, mint egy fiatalabb tanuló, s ez oda vezetett, hogy egy befejezett év után otthagytam a tanszakot. Hogy ez jó döntés volt-e, sokat gondolkozom azóta is. Ezek után visszakerültem Pécsre, s a Szélkiáltó mellett a Fogd A Kezem Alapítványnál dolgoztam, mint zeneterapeuta értelmileg hátrányos helyzetű emberekkel. Innen jött az ötlet, hogy elvégezzem a Művészetterápia szakot Pécsett, mely szakmai továbbképzésnek számított. Később tanítottam is a zeneterápiát a szegedi és a pécsi egyetemeken. Ezek után ötven felett lett egyetemi MA végzettségem (Szerk.: Master of Arts - humán vagy társadalomtudományi mesterképzés után járó egyetemi fokozat), amikor Pécsett elvégeztem az ének-zene egyetemi kiegészítő szakot. A pandémia előtt, 2019-ben pedig elkezdtem még egy PhD képzést Marosvásárhelyen, de azt végül otthagytam. Így lett meg az arány, hogy 3 iskolát elvégeztem, hármat pedig otthagytam. A kutatási témám a prózai színházi zene gyakorlata, az alkalmazott zene aspektusai. Terveim között szerepel, hogy ezt témát majd még kifejtem egy tanulmányban.

T.M.: - Hogy kerültél a Szélkiáltóba?

R.T.: - 1982-ben a főiskola mellett az Ifjúsági Ház vonós-zenekarába is visszaültem. Az egyik próba után kint vártak a „Szélkiáltósok”, s a csellós szekciót megkérdezték, hogy egyikünknek nem lenne-e kedve beszállni csellistaként a csapatba. Nekem megtetszett az ötlet, s beszálltam az akkor már ismert együttesbe saját versmegzenésítő múltammal.

Szélkiáltó, 1984 körül

Balatonboglár (© fotó: Mánfai György)

A fényképet Fenyvesi Béla engedélyével közöljük!

T.M.: - 1983-ban nyert Ki mit tud?-ot a Szélkiáltó. Akkor mondhatjuk, hogy jókor szálltál be?

R.T.: - Jókor vettek be 😊. Akkoriban Fenyvesi Béla katona volt, így ő később csatlakozott újra az együtteshez. Keresztény Béla, Lakner Tamás, Horváth József és én voltunk ott négyen a versenyen. A győzelem hatására kijutottunk Kubába és mondhatjuk, hogy felpezsgett a Szélkiáltó élete. Kiadták a Keserédes című lemezünket, s tényleg azon a ponton voltunk, hogy meg tudjunk élni a zenélésből. Volt olyan év, amikor 180 koncertünk volt. De azt, hogy mindent egy lapra tegyünk fel, nem mindenki vállalta, így máshogy alakult. Ez köszönhető annak is, hogy pécsi együttes vagyunk, meg annak is, hogy Tamásnak már akkor is fontos volt a karnagyi élete. Egy ideig erősen zavart, hogy nem a Szélkiáltó volt a legfontosabb minden tagnak, de később, más utakat is bejárva rájöttem, hogy miként és hol élhetem ki a kreativitásom. Sokszor küzdöttem azzal, hogy szeretnék komolyabb szinten foglalkozni a zenével, talán ezért is kezdtem el a Jazz-tanszakot, de végül az érzelmeim, s a megélt évtizedek a verszenében visszahúztak az együtteshez, ami mellett építettem a színházi muzsikus létemet is.

Veress Miklós - Rozs Tamás: A zsák és a folt (Szélkiáltó együttes) Részlet a Bolondbál című filmből. A felvételt a Magyar Televízió készítette 1988-ban. Szélkiáltó együttes: Lakner Tamás, Fenyvesi Béla, Keresztény Béla, Rozs Tamás, Horváth József. (Rendezte: Takács Vera)

T.M.: - Most úgy érzed, hogy nyugalmi ponton vagy? Megtaláltad azt, amit kerestél vagy vágytál önmagad számára?

R.T.: - Igen. A Szélkiáltó a mai napig működik, bár már messze nem játszunk olyan sokat, mint korábban, de a színházi munkáimban a Szélkiáltó nélkül vagyok önmagam. Számos színházi produkció kér fel, mint zenészt és mint zeneszerzőt különböző feladatokra. Sikerült kialakítani egy olyan bázist Budapesten, ami életvitelszerűen ide köt. Most éppen 8-9 előadást jegyzek, mint szerző és/vagy, mint közreműködő zenész.

T.M.: - Említetted, hogy bántott néha, hogy nem végezted el a Jazz tanszakot. Miért?

R.T.: - Belenyugodtam, hogy nem lettem egy magyar Al Jarreau vagy Bobby McFerrin, de ehhez idő kellett… Meghagytam Winand Gábornak ezt a posztot, akivel annak idején együtt kezdtünk a Postás Művelődési Központban jazz-t énekelni. Döbbenet, hogy ez a zseni ilyen korán itt hagyta a földi létet.

T.M.: - A verséneklésben rejtőzködő lehetőségekből számos utat megjártál. Mennyiben más egy színházi közeghez való vers megzenésítési hozzáállás, mint egy verséneklő együttesben való muzsikálás?

R.T.: - A színház esetében fontos a színészhez, a darabhoz való alkalmazkodás. Mikor egymagam játszom egy színházi előadásban, akkor például van, hogy loopert (Szerk.: a looper egy digitális felvevő, ami képes a lejátszott hangokat felvenni, tárolni és azonnal visszajátszani) használok, s önmagamra játszom. De ilyenkor nincs idő arra, hogy minden szólamot felépítsek, hanem már előre lejátszott szólamokat használok. Ezeket sokszor itthon veszem fel. Máskor egy szál csellóval játszom akusztikusan. Ilyen például a Pál András színész barátommal a Kezdhetek folytatódni című Petri-estünk, de ilyen lesz a szintén vele készülő, új kortárs versekre épülő előadásunk is. A 10 című, Radnóti Színházas előadásban W. Puskás Péterrel Cári Tibor zenéjét játsszuk, s nemrég készültünk el Csákányi Eszter monodrámájával, ahol szintén élőben muzsikálom saját zenei betéteimet.

Rozs Tamás, 2022 (© fotó: Török Máté)

T.M.: - Fontos neked, hogy egyedül alkoss?

R.T.: - Sokszor igen, de a közös muzsikálás is öröm, s ezek megférnek egymás mellett. Készítettem Weöres Sándor-estet Gyulai Csabával, amit egyedül is játszok, de muzsikálok olyan darabokban is, ahol számos kiváló muzsikus társa lehetek.

T.M.: - Szoktál szóló-esteket is tartani. Hamarosan Pomázon is játszol egyet a Köszönjük Magyarország! program keretében. Mit fogsz ott muzsikálni?

R.T.: - Sebő-dalokat és saját szerzeményeket fogok játszani Weöres 109 címmel.

T.M.: - Említetted, hogy készítettél Weöres-estet és most mondtad, hogy szoktál Sebő-dalokat is muzsikálni. Innen jut eszembe a Bóbita, s a Bóbita bábszínház, akiknek több darabjához is komponáltál muzsikát. Hogy kezdődött velük az együttműködés?

R.T.: - Úgy emlékszem, hogy az első felkérést a Szélkiáltó kapta valamelyik darabhoz, s így megismerkedve a társasággal, később kisebb költségvetésű produkciók kapcsán engem kértek föl a zeneírásra. Így alakult ki egy közös kapcsolat majd egy munkatársi együttműködés is. Bábszínházi zeneszerzők nagyon kevesen vagyunk. A legtöbb darabhoz Lázár Zsigát, Ágoston Bélát, Gyulai Csabát, Kovács Marcit vagy engem szoktak hívni. Legújabb munkám a kecskeméti Ciróka Bábszínház Barguzin című felnőtt/ifjúsági előadás zenéje.

T.M.: - A zenélés mellett említetted, hogy tanítasz is. Hol tartasz most órákat?

R.T.: - Hosszú ideig a Kaposvári Egyetemen színész hallgatókat tanítottam, de sajnos onnan 2020 elején el kellett jönnöm… Most a Pesti Magyar Színház Színiakadémiáján tanítok zenés mesterséget, kreatív zenét. Sok olyan színésszel foglalkozhattam, aki ma már elismert színművész különböző kőszínházakban. Többek között tanítottam Keresztény Béla (Szerk.: Szélkiáltó) fiát is. Nagyon szeretem ezt csinálni, igazán inspirálnak a fiatalok, feltöltődöm, s kellően el is fáradok, de a jó értelemben.

T.M.: - Sebő Ferenc dalait is énekled és az ő megzenésítéseiből állítottál színpadra egy vizsgaelőadást is a tanítványaiddal. Miért pont az ő dalaira esett a választásod?

R.T.: - Sebő Ferinek az Énekelt versek című kötete szinte bibliám. Az ő megzenésítései megkerülhetetlenek. A Weöres-estemben szoktam is beszélni erről. Amikor a Sebő-dalokból állítottunk színpadra egy műsort a tanítványaimmal, meg is hívtam Ferit, aki szakmailag magas minőségével, s a maga szerénységével világított rá nekik néhány fontos, lényeges dologra és apróságra egyaránt.

Sebő Ferenc: Énekelt versek című kötet borítója (Enciklopédia Kiadó, 1998)

T.M.: - A Szigorúan ellenőrzött vonatok (Bohumil Hrabal) című előadáshoz te írtál dalokat Háy János verseire a Kaposvári Csiky Gergely Színház részére, amivel 2015-ben megkaptad a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) legjobb zene és hangzásvilág díját. A díjátadón elmondott beszédedből a sajtó akkor kiragadott egy mondatot: A fisz az mindenhol fisz. Volt később ebből bármiféle problémád?

R.T.: Azon a bizonyos 2015-ös POSZT-on két darabban is játszottam. Az egyik az említett Szigorúan ellenőrzött vonatok volt, ahol én csellóztam saját vers-zenémet, a színészek énekeltek, a másik pedig a Mohácsi János rendezte Számodra hely című darab, ami az Örkény Színházban futott - itt zárójelben megjegyezném, hogy Mohácsi Jánossal már régóta dolgozunk együtt, s 15 rendezésében játszottam eddig. A politikai kultúrharcok már erősen élezettek voltak, s az én mondatom ebben a kontextusban is hangzott el, majd kelt életre. Ez talán csak a kezdete volt annak, hogy végül 2020-ban el kellett jönnöm Kaposvárról… De ha belegondolsz, akkor ezzel csak azt mondtam ki, hogy bármennyire is beleszőjük a politikát a kultúrába, a fisz akkor is fisz marad…, s itt nem a pártpolitikára gondolok, hanem a polgári, közéleti és társadalmi ügyekre.

T.M.: - Egy lakásban beszélgetünk Budapesten, ahol jelenleg egyedül élsz. Két gyermekeddel milyen a kapcsolatod?

R.T.: - Harmonikusnak élem meg. Gyermekeim anyjával tíz éve élünk külön, de annak idején együtt csináltuk az Ördögszekér Bábszínházat. Panna lányom bölcsésznek tanul, de a képzőművészet felé is kacsingat, a fiam, Mirkó Benjámin az ELTE matematika szakán tanul, de mellette remekül hegedül.

Büszkeség tölt el, hogy a Gólem Színház Mundstock Úr c. felnőtt bábszínházas darabban ő a zenekar prímása.

Rozs Tamás, 2022 (© fotó: Török Máté)

T.M.: - Színházi zenék esetén felhasználsz verseket dalszövegnek, de miért kezdtél el versek megzenésítésével foglalkozni fiatalon?

R.T.: - Nagyon kedveltem a verseket, de azt tudtam, hogy én nem fogok tudni verset írni. A fiatalkori Barokk triónkban is zenésítettem már József Attila verset… Abban mindig biztos voltam, hogy a vers mondanivalóját kell megmutatni, gondolatokat aláhúzni, megerősíteni a muzsika eszközeivel, s nem lehet öncélú a megzenésítés. Nem lehet alibi a vers a zenei önmegvalósításban! Azt szeretem bennetek is, hogy a vers, a szöveg az elsődleges a dalaitokban, s ezt szerettük volna a Szélkiáltóval mi is képviselni a kezdetektől fogva.

Ugyanakkor ahogy öregszem, egyre jobban meggondolom, hogy egy verset el kell-e látni dallammal, vagy elég-e úgy, ahogy van, leírva.

T.M.: - Ha megkomponálsz egy dallamot, keresel hozzá verset?

R.T.: - Attól függ, mi a feladat. De inkább a vers van meg először, s ahhoz keresek dallamot.

T.M.: - Felkérésre vagy az asztalnak szoktál több dalt írni? Könnyű felkérésre jó dalt komponálni?

R.T.: - Inkább felkérésre dolgozom mostanában, s rendelkezem már annyi szakmai eszközzel és tapasztalattal, hogy mindig sikerül egy bizonyos szintet megugrani.

A Szélkiáltó esetén elmondható, hogy azok a dalok maradtak meg leginkább a repertoárban, amit személy szerint választottunk magunknak megzenésítendő tartalomnak. Ennek ellenére a színházi feladatok által azt hiszem színesebb megzenésítő lettem, s az alkalmazott zene más irányait is megtanulhattam.

T.M.: - Fontosak a díjak az életedben? Van hiányérzeted emiatt a pályád, pályátok kapcsán?

R.T.: - Az ember szereti, ha díjat kap. Sajnos nekünk nincsen igazán nagy állami kitüntetésünk, leszámítva a Nívó-Díjat, a Csokonai-Díjat és a Magyar Örökség Díjat, amikre természetesen büszke vagyok. Talán az zavar a legjobban a majd ötven éves pályánkat szemlélve, hogy mint vidéki zenekar, nem kerültünk be a verséneklők „mainstream” (szó szerinti fordítása: főáramlat, fősodor) körébe.

Rozs Tamás, 2022 (© fotó: Török Máté)

T.M.: - 2004-ben elkészült egy szóló verséneklő lemezed Férfiének címmel, de az azóta született számtalan színházi felkérésre született dalodból még nem jelent meg válogatás. Tervezel ilyet?

R.T.: - Jó lenne felvenni ezeket a dalokat is, de a színházi zene esetében ez nem annyira nyilvánvaló, mint egy együttes életében. A legtöbb dal csak vázlat szinten kerül felvételre. A legutóbb megzenésített tíz Nemes Nagy Ágnes verset, ami szintén egy színházi előadáshoz készült a Griff Bábszínház részére, jó lenne kiadni egy lemezen is.

T.M.: - Kívánom, hogy megvalósuljon. További jó muzsikálást kívánok! Köszönöm a beszélgetést!

(A beszélgetés ideje: Budapest, 2022. január 6. és július 15. Köszönöm a szöveg lektorálását Rozs Tamásnak)

#verséneklő #RozsTamás #Szélkiáltó #Bábszínház #színházizene #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté