„azt hiszem leginkább a hangszertől tanultam meg rajta muzsikálni”
Fábri Géza, 2022 (© fotó: Török Máté)
Bács-Kiskun megye Művészeti Díjas (2001), Mediawave Alapítvány Párhuzamos Kultúráért díjas ( 2012), Táncház Érmes (2021) magyar népzenész, kobzos, énekmondó, tanár, a vajdasági táncházmozgalom egyik elindítója, számos koboz játéktechnika megálmodója. A Hívogató (1981) együttes egyik megalapítója, majd Vízöntő együttes (1993), Mentés Másként Trió (2005), a Vágtázó Csodaszarvas (2006) együttesek tagja.
Török Máté: - Szegeden éltek a családoddal, de Zentán születtél, és ott is nevelkedtél. Később ott is tanítottál. Volt a családban muzsikus? Hogyan kezdtél zenélni? Fábri Géza: - Édesapám gitározott, és nagyon egyszerűen, néhány akkorddal, de annál lelkesebben énekelt slágereket, népdalokat. És bár nem volt zenész, mégis nagy hatással volt rám. Ha utaztunk valahova a családdal, már egész kicsi koromban is dallamok jártak a fejemben, s nagyon megfogott, ha valahol jó muzsikát hallottam. Hamar kialakult bennem a vágy, hogy saját dallamokat is faragjak. Miután beirattak a szüleim a zeneiskolába, 8 évet zongoráztam, de később a rockzene is hatással volt rám. Később még a diszkóban hallott muzsikákban is megtaláltam a kiváló zenei motívumokat. De a hosszú, unalmas szólók nem lelkesítettek. A zeneiskolában elég jó tanuló voltam, érdekelt az összehangzattan, a szolfézs és egy idő után viszonylag könnyen tudtam már harmonizálni dallamokat, s érdekes akkordokkal kísérni azokat. Miután Zentán elvégeztem a gimnáziumot, Magyarországra jöttem tanulni, ahol az egyetemi énekkarba kerültem. Egy svájci énnekkaros turné repertoárjába több népdal is bekerült, amit zongorán kísértem. Ebben az időben ébredtem rá arra, hogy sokat jelent számomra a magyar népdal. A táncházmozgalom és Sebő Feri vers megzenésítései is nagy hatással voltak rám akkoriban, az 1970-es évek közepén. A Népzenei füzetekből számos népdalt megtanultam, ismerkedtem a csángó kultúrával és dallamokkal, de mellette gitáron Simon és Garfunkel dalait próbáltam meg hallásból játszani és azt próbáltam megfejteni, hogy a különböző hangolású gitárokon milyen ujjrenddel bontják az akkordokat. Így a mai eszemmel azt mondhatom, hogy ezek voltak azok a nagyon fontos mozgatóerők, amelyek végül engem a kobzozáshoz eljuttattak.
T.M.: - A József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakos tanári szakát elvégezve 1977 után visszamentél a Vajdaságba, ahol egyik elindítója lettél a vajdasági táncházmozgalomnak.
F.G.: - Az egyetem után tanári állást vállaltam Zentán, a Gimnáziumban és megalapítottuk a Hívogató zenekart, akikkel elkezdtük a vajdasági táncházakat is megszervezni. 1983-ban a Vajdaságban szervezett Gyöngyösbokréta találkozón már több dialektusnak a zenéjét játszottuk és több tánccsoportot kísértünk. Többször ért minket a vád, hogy miért a magyar táncházmozgalom zenéit játsszuk, miért nem csak a vajdaságit, és a hatóságokkal is voltak kisebb összezördüléseink, de alapvetően békén hagytak minket. A magyar tánczenék mellett a tambura muzsikák is érdekeltek, s számos rádiófelvételt is készíthettünk a helyi rádiókban. Nem érzem magam kitűnő tamburásnak, ami az eredeti technikát illeti, de sajátos módon kezelem azt a hangszert is. Ebben az időszakban vers megzenésítéssel is foglalkoztam, s a helyi költők énekelt verseiből rádiófelvételek és televízió felvételek is készültek.
T.M.: - A kobozzal mikor ismerkedtél össze? Mi fogott meg a hangszerben leginkább?
F.G.: - Az első kobzom 1983-ban került hozzám, s azért érdekelt leginkább a hangszer, mert azt éreztem, hogy a népi tánczene mellett ez egy külön irány, amivel a moldvai zenét kísérni fogom tudni, s a hangszer segítségével közelebb kerülhetek majd a moldvai énekekhez. Szerettem az énekek közti hangszeres közjátékok, szólók lehetőségét is. Kobzos Kiss Tamástól kaptam néhány koboz felvételt a játéktechnika miatt, bár nem létezett túl sok erre a hangszerre, s elkezdtem ismerkedni a kobozzal. A felvételektől függetlenül azt hiszem leginkább a hangszertől tanultam meg rajta muzsikálni és az ázsiai rokonnépek pengetős hangszereinek felvételeit tanulmányozva, s korábbi gitártudásomat is használva próbáltam a technikámat kialakítani. Ennek ma is vannak nyomai, mert például nem tértem át soha a hosszú pengetőre, hanem maradtam a gitározásból ismert háromszög pengetőnél a koboz esetében is. Persze ma is úgy gondolom, hogy ezzel a pengetővel szebb hangot tudunk képezni, ezért ezt a technikát is megtanítom a tanítványaimnak.
Hívogató együttes 1984-ben az újvidéki Ifjúsági Tribünön
fotó: Dormán László - A fotót Fábri Géza engedélyével közöljük!
T.M.: - Már fiatalon nagyon érdekelt a muzsika, mégis matematika-fizika szakos tanári pályát választottál. Ez családi elvárás volt?
F.G.: - Nem. Bár édesapám kémia-biológia, édesanyám pedig német-latin szakos tanárok voltak. Mégis a döntés az enyém volt. Az, hogy szereti az ember a zenét, az kevés volt abban az időben, s nem igazán lehetett megélni belőle. Azt tudtam, hogy egyetem után is lehet zenélni, s így is lett. Mikor visszakerültem Zentára tanítani, már párhuzamosan éltem a tanári és a zenész életemet. Ráadásul véletlenül már az első osztályomban is kitűnő zenészek voltak, akikkel közös dalokat is írtunk. Az egyikük, Verebes Ernő például ma a Nemzeti Színház egyik zeneszerző-dramaturgja.
T.M.: - Az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljához van kötődésed?
F.G.: - Nem igazán, mert mikor az elindult Zentán, már átköltöztem Magyarországra. De elmondható, hogy a Kaláka együttes tagjaival még zentai éveim alatt jó barátságba kerültem, s nagyon örültem, amikor néhány évvel ezelőtt egyik kobzos-énekes tanítványom nyerte meg a fesztivált.
Fábri Géza, 2022 (© fotó: Török Máté)
T.M.: - A Délszláv háború idején kellett költöznöd. Hogyan élted meg?
F.G.: - Már Szabadkán éltem, amikor el kellett mennem a behívó elől. Így kerültem első körben Vaskútra 1992-ben, ahol tanári állásba kerültem, majd viszonylag hamar a Vaskúti Általános Művelődési Központ vezetője lettem. Itt hozzám tartozott két általános iskola, egy óvoda, a Művelődési Ház és a Zeneiskola. Akkorra a Hívogató együttes már felbomlott és én már komolyan foglalkoztam a moldvai zenével és az énekesek kísérése is fontossá vált számomra. Kanalas Évával eredeti moldvai énekeket adtunk elő koboz kisérettel, és Moldvában gyűjtöttünk. Ebben az időszakban kerültem be a Vízöntő együttesbe, akikkel számos koncertünk volt szerte a világban. Mivel vezetői státuszban voltam, szabad kezem volt a munkaidőt tekintve. Igazi koncertezős időszaka volt ez az életemnek. A Budapesti Táncháztalálkozókon is rendszeresen játszottam, néhány táncházas lemezre is felkerültek felvételeim.
Ezek után, 2002-ben kerültem Szegedre a Piarista Gimnáziumba, ahol matematikát és fizikát tanítottam egy évig, de a szabadságomat kicsit elvesztettem, így szabadúszóként folytattam, s az öcsém cégében vállaltam állást a zenei tevékenységem mellett három évig. Miután megismerkedtem Tündével, eldöntöttük, hogy közösen népzenét szeretnénk tanítani és koncertezni, ezért beiratkoztunk a Nyíregyházi Egyetem ének, zene-népzene szakára, és közben külön engedéllyel korábbi pedagógus diplomáinkkal már taníthattunk is Szegeden népzenét. Miután elvégeztük a képzést, új intézményegységgel, az Alapfokú Művészeti Iskolával bővült a Piarista Gimnázium, aminek én lettem a vezetője. A mai napig ott tanítunk Tündével, s az a szabadságunk is megvan, hogy el tudunk menni koncertezni. Az iskolában tanított növendékeinkkel közösen számos új kapcsolatot alakítottunk ki a moldvai magyar oktatásban résztvevő fiatalkorúakkal és moldvai zenészekkel, akikkel közös lemezeket is kiadtunk. Számos gyűjtőúton járhattunk és Lipták Dániellel közösen megalapítottuk a Mentés Másként Triót, amivel mostanában is koncertezünk.
Mentés Másként, 2004 (Fábri-Ivánovics Tünde, Fábri Géza, 2004)
fotó: Frank Ivett - a fotót Fábri Géza engedélyével közöljük!
T.M.: - A Vízöntőbe 1993-ba kerültél be. Ekkor már évtizedek óta létezett az együttes. Ekkor szállt ki Kiss Feri a zenekarból. A helyére kerültél be?
F.G.: - Igazából igen. Akkoriban ketten is kiszálltak. Hasur Jani szerette volna tovább vinni az együttest, így keveredtem én oda. Körülbelül 50-60 százalékban játsszuk a régi dalokat, a többi azóta született. Már 30 év eltelt, mégsem tudják a legtöbben, hogy létezik még a Vízöntő, mert nagyon keveset játszunk Magyarországon. Hasur Jani Olaszországban él, s főleg oda szervez koncerteket.
Vízöntő, 2016 (Ágoston Béla, Fábri Géza, Vályi Nagy Tamás, Hasur János, 2016)
fotó: Riccardo Bostiancich - a fotót Fábri Géza engedélyével közöljük!
T.M.: - Említetted, hogy a kobozjáték technikájában sok dolgot magad kísérleteztél ki, s adod már tovább a tanítványaidnak. A pengető használata mellett mit említenél, ami már el is terjedt az elmúlt három évtizedben.
F.G.: - Sok tekintetben megosztó vagyok a „koboz társadalomban” a játékom miatt, de talán én voltam az egyik példa, aki miatt elég sokan lecserélték a Moldvában használt fémhúrokat nylon-húrokra. Engem zavart az, hogy ha a fémhúrt lefogom, akkor egy tompa hangot hallok, amikor pedig üres húr zeng, akkor az fényesen szól, s így nem lehet ugyanabba a tónusba egy dallamot lejátszani. De a mai napig úgy érzem, hogy maga a hangszer autentizmusa nincs a helyén. Miért ne lehetne mást is játszani kobzon, mint, amit korábban játszottak rajta. A tanítványaimat például nem szívesen engedem Fölszállott a Páva versenyre, mert volt már, hogy valamelyik azt a kritikát kapta, hogy a koboz akkord-hangszer, és nem lehet autentikus dallamot játszani kobzon. Hasonló helyzetben volt a cimbalom a XIX. század elején, amikor csak cigányzenét játszottak rajta virtuóz technikával, ma pedig már a népzenében is ugyanúgy mindent lejátszanak rajta, mint a cigányzenében. A kobzosok esetében ma még a hivatalos szakmaiságnak fura, ha valaki nem csak kísérő hangszerként, hanem virtuóz, szóló hangszerként is használja hangszerét. Persze ehhez kicsit módosítani érdemes a fogólapot, s ha egyetemi szinten szeretnénk oktatni a hangszert, akkor mindenképp fontosak ezek a változtatások. Mikor kitaláltam egy gyors triolás pengetéstechnikát, mindenki rácsodálkozott, hogyan lehet ezt megcsinálni, de később találkoztam olyan hagyományőrző kobzossal, aki hasonló technikát alkalmazott, csak valahogy visszafelé pengetett. Azóta ez a technikám már tananyag az egyetemi felvételin koboz szakon. És ahogy múlnak az évtizedek, lassan kialakulni látszik egy többünk által meghonosított koboz játéktechnika, amit már tanulni is lehet, s nem feltétlenül kell kitalálni. Hál’ Istennek ezzel már foglalkoznak páran egykori tanítványaim közül néhányan.
T.M.: - A koboz, mint hangszer sokszor előkerül a históriás énekmondók kezében. Te mennyire foglalkoztál ezzel a műfajjal?
F.G.: - Az énekmondáshoz a koboz vitt közelebb. Én korántsem annyit foglalkoztam vele, mint például a Kátai Zoli, Kobzos Kiss Tamás vagy Kecskés András, de mindig érdeklődtem a történelmi eseményeket feldolgozó históriás énekek iránt. Ha valami megtetszett, akkor megpróbáltam úgy eljátszani, hogy az nekem érdekes legyen. Mindig tettem bele egy kis csavart a ritmusba, vagy a harmonizációba, amit belülről éreztem. De ezért engem sose bántottak a régizenészek, énekmondók. Sőt, ebben a közegben sokszor egymást kérdezgették a zenészek, hogy ki, mit, hogyan old meg a hangszeren. Kecskés András évekig hívott a nyári kurzusaira Győrbe előadóként, ahol tapasztalatokat is cseréltünk, tanultunk egymástól. Egy számomra kedves fóruma volt még a tapasztalatcserének a Dinnyés Jóska nevével fémjelzett Szombathelyi Dalostalálkozó is. Az énekmondás és a verséneklés annyiban biztosan különbözik a komolyzenétől, hogy ott a szöveg nagyon fontos, ami az alkalmazott zenét is befolyásolni fogja. A komolyzene esetében a zeneiség, a zeneszerző fantáziája sokkal hangsúlyosabb szokott lenni, mint a szöveg fontossága.
Fábri-Ivánovics Tünde, Fábri Géza: Ének Szent Istvánhoz
T.M.: - Ha már szóba hoztad a különbséget komolyzenei zeneszerző és énekmondás között, Te minek érzed magad?
F.G.: - Én akkor érzem magam énekmondónak vagy verséneklőnek, ha kitalálok valamilyen dallamot egy szöveghez, aminek kíséretébe még bele is álmodok néhány kompozíciós közjátékot.
T.M.: - Itt Szegeden oktatod most a kobozt. Nem szerettél volna a Zeneakadémiai képzésbe részt venni?
F.G.: - Valahogy nem kerültem szóba, amikor elindult, de később kurzusokat tartottam az ottani tanítványoknak. Mellette 2017-től 2021-ig tanítottam koboz főtárgyat a Nyíregyházi Egyetemen. Szegedről egyébként nem akartam volna eljönni, mert az itteni tanítványaimmal nagyon jó ütemben tudunk haladni, s nagyon jó kobzossá váltak már sokan közülük. Számos koboz kurzust tartottam, s kurzusfüzetben a dallamokat akkordkisérettel, fogástáblázattal láttam el hangzó cd melléklettel kiegészítve, s örülök, hogy egyre többen használják őket. Illetve örömmel hallom, hogy az általam készített Koboziskola dupla DVD-t is sokan használják (Szerk.: a koboziskola itt érhető el: https://www.koboziskola.hu/). Szlama Laci, aki már a Zeneakadémia egyik koboztanára például erről a videóról tanulta meg a triolás pengetést.
T.M.: - Elhangzott már a tanítás, a népzene, az énekmondás. Mi a legfontosabb tevékenység most az életedben?
F.G.: - Az a fajta alkotómunka volt eddig előtérben, hogy miként lehet kobzon a különböző táncdallamokat lejátszani, lekísérni, előadni. De mostanában hangsúlyossá vált nálam is és Tündénél, a feleségemnél is, hogy miként, milyen módszerekkel lehet átadni a tudást. Nagyon sok mindent sikerült már kidolgoznunk, kipróbálnunk, s úgy látjuk, hogy egész jól működnek a kitalált technikák. Számos kis csodának lehetünk tanúi, amikor a tanítványaink muzsikálnak. Fontos, hogy felkeltsük a tanítvány érdeklődését arra, hogy megpróbáljanak utánozni, s azt megtanulva új dolgokat is kitaláljanak. Azt szoktam mondani magamnak, hogy ha én nem mutatok meg mindent, félve attól, hogy valamelyik tanítványom jobbá válik nálam, akkor nem kapom meg azt az ajándékot a Jóistentől, hogy megint valami újat kitalálhassak, mert be fogok zárkózni a saját ötleteimbe. Így nyugodt szívvel bárkinek megtanítok mindent, s amit tud, befogad belőle.
Fábri Géza, 2022 (© fotó: Török Máté)
T.M.: - Színházi művekhez is komponálsz zenéket? Hogyan jöttek a felkérések?
F.G.: - Elsőként egy nagyváradi felkérés érkezett egy Szent László misztériumjátékhoz. Nagyon szerettem a feladatot. A szegedi Bábszínház és a Szegedi Nemzeti Színház darabjaihoz írtam kisérőzenét, utána Deák-Sárosi László: Nyolcágú csillag és a Három sing a jutalom... című eposzaihoz írtam zenét, most pedig Deák-Sárosi László: A pozsonyi csata, 907 című nagyeposzát zenésítem meg. Ez biztos, hogy másfél évig még el fog tartani…
T.M.: - Termékeny alkotómunkát és jó egészséget kívánok! Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!
(A beszélgetés ideje: Szeged, 2022. április 20. Köszönöm a szöveg lektorálását Fábri Gézának!)
#kobzos #népzene #verséneklő #tanár #FábriGéza #MentésMásként #Vízöntő #VágtázóCsodaszarvas #hivatás #tapasztalat #versénekmondó #TörökMáté
Comments